Soczó Gabriella : A Kékszakáll-monda a zenében és a társművészetekben. Szakdolgozat 2010-részlet.

[b] 2010-ben megvédett szakdolgozat. Készítette: [/b][b]Soczó Gabriella m[/b][b]agyar-ének szakos tanár. [/b]
[b]Kiemelt részlet a 2.2. Képzőművészet című fejezetből. (18-20. oldalig), interjú és műelemzés Jéga Szabó László Tamás Kékszakállú vára című alkotásáról. [/b]
Jéga Szabó László is azok közé a művészek közé tartozik, akik belekerültek
Kékszakáll bűvkörébe. Ő
is a Balázs-Bartók-féle történetet elevenítette meg 2007-ben
készült, A kékszakállú herceg vára (5. sz. melléklet) című
kollázsában. A szegedi
alkotóművész ars poeticája: „szabad kapcsolatok és játékosság”. Említett alkotása ezt
tökéletesen példázza is.
Érdekes megfigyelni, hogyan hatnak az alkotók egymásra Ha láttuk Hemmert János
kollázsát, nincs mit csodálkozni azon, hogy arra a kérdésemre, mi inspirálta, Jéga Szabó
László így felelt: „Hemmert Jani bácsi kiállításán találkoztam azzal a felfogással, ahogy ő
megalkotta, a konstruktivitás felől közelítette meg magát a várnak az ábrázolását, nagyon
mesteri, mérnöki pontossággal.” A mester igen közlékeny volt, hamar rá is tért a
megvalósítás módjára: „Az alkotói folyamat először is áll abból, hogy elhatározza az
ember, hogy evvel a témával fog foglakozni, utána még kigondolja azt, hogy mit is fog
ábrázolni, hogyan fogja ábrázolni. Ha megvan a hogyan, a festészetben az alapanyagok
beszerzése nem olyan nagy gond, mint a kollázsban -itt jön az anyagoknak a
megformálása, és azok összeépítésének a kombinációja, ahogyan felépül. (…) Nekem A
kékszakállú herceg vára nem egy rémtörténet. A herceg vára a férfilélek maga.” Először a
kép alapvető
alkotóeleméről beszélt: „Nézzük, az alaprajz mi? Zöldes, falszerű, mintha a
vakolat peregne le a falról. De az anyaga parafa – ez puha, meleg anyag. Mindenféleképp
korunk anyagát építettem be a szobák ábrázolásánál. Jani bácsinál ott a kilincs, kulcslyuk,
a szobák gótikus elemek. Én a kíváncsiság felől közelítettem meg: mindenki szeret
bekukkantani a másik titkába. Nos, Judit is szeretett volna bepillantást nyerni Kékszakáll
életébe, a szobákba, hát kukkantsunk be vele együtt, úgy gondoltam.” Majd a technikáról:
„A kulcslyukak vákuumformázással készültek. Mindenféle alakban durván kivágtam a
formákat, hogy véletlenül se legyen egyforma, mert ahány ajtó, annyiféle.” És a
jelképekről: „Ezek a kis műanyag kockák stilizálják a várfal tégláit. Az elhelyezésben a
szöveghűséghez is némiképp akartam ragaszkodni, legyen olyan értelme is, hogy egy
ismeretanyagot is átad egyúttal. Akár lépcsőszerűen is el lehet képzelni, ahogy el vannak
helyezve: mint az ablakok, mert ha messziről nézünk rá, akkor ablakként funkcionálnak, de
ahogy közelebb lépünk, rájövünk, hogy azok kulcslyukak! A kulcsok pedig itt valóságos
kulcsok, mégpedig úgy, hogy nem egyformák, van benne rozsdás, van benne fekete, fehér…
és hát fölraktam oda nagyapám régi zsebóráját is, mert valahogy az időfaktort bele
akartam vinni. Látható ott egy memóriakártya, ami a kornak a kékszakállát viszi be, mert
ugye korunkban is vannak férfiak, és azoknak a férfiaknak is vannak lelkeik. Ez pedig egy
kulcskarikán függ szépen, bármikor le lehet akasztani. De arra is lehet asszociálni, hogy
ezek az emlékek – a kulcskarikára föl vannak fűzve az emlékek is, egy memóriakártya
formájában. (…) Itt pedig látható egy száraz növény, öt ága összefonódik. Az az öt ág, amit
kifelé, a külvilág felé mutat a férfi. Előtte helyeztem el az első
öt kulcslyukat, és mögötte
van az utolsó két szoba, amit abszolút nem akar kinyitni.” Sorra vettük az ajtókat is: „Ez
hét miniatűr festmény tulajdonképpen.” A kis kulcslyukakban szépen látszik, mely
férfitulajdonság szimbólumát ábrázolják épp. Természetesen arra voltam a legkíváncsibb,
mit mond majd a hetedikről, rendkívül ötletes megoldást talált ugyanis annak
titokzatosságára: lefedte, s ha elmozdítottuk a kis kulcslyukajtót, egy tükörből saját
szemünk nézett vissza ránk. Ennek részleteiről is beszélt: „Elérkeztünk az utolsó ajtóhoz:
mindenkire rábíztam, hogy ha elmozdítja, belép abba a szobába, vagy nem lép be, de ha
belép, és betekint, hát önmagát fogja látni, úgy, ahogy Judit is belépett, és önmagát látta
meg, és ő
is bekerült abba a szobába. Ezzel az elemmel az alkotó bevonja az alkotásba a
befogadót. Kielégíti kíváncsiságát, ami alapvető
emberi dolog, de mindez játékos
formában történik.”Megkérdeztem, mit jelképez számára Balázs Béla misztériumtörténete.„Azért időtálló talán, mint a Madách-mű
is, mert alapvető
emberi tulajdonságokat dolgoz
fel. Ha erőszakosan kutatjuk a másik ember titkait, akkor ezáltal elveszítjük őt, ahogy Judit
elveszítette Kékszakállút. Tehát itt semmi véres tragikum nincs az én felfogásomban.”Végül, egy kicsit még én is kíváncsiskodtam, s megkérdeztem, miért éppen a kollázs
műfaját választotta.„Ennek a komplex témakörnek az olyan szintű
ábrázolása, amihez úgy éreztem, hogy
ragaszkodom, olyan szempontból, hogy ismeretanyagot is adjon át. Nem csak az én
érzéseimet tolmácsolom – mert az egy dolog –, hanem vizuálisan, intellektuálisan,
esztétikailag annyi dolgot lehet esszenciálisan sűríteni anélkül, hogy a tartalom sérülne.”