Máté Zsuzsanna: Az ember tragédiája - mai szemmel

Máté Zsuzsanna: Az ember tragédiája - mai szemmel
A 2010. április 23-ai XVIII. Madách Szimpózium kortárs képzőművészeti villámkiállításának megnyitója
Megjelent: XVIII. Madách Szimpózium. Szerk: Bene Kálmán - Máté Zsuzsanna. Madách Irodalmi Társaság, Szeged-Budapest, 2011. 132-142. old.

Számos képzőművészt megihletett a Tragédia. Madách főművének képzőművészeti hatása leginkább az illusztráció-sorozatokban realizálódott, így az első olajfestményt, az 1863-as Than Mór Ádám az Űrben alkotását, Zichy Mihály (1887) első illusztráció-sorozatát, Buday György (1935) fametszeteit és Kass János (1957, 1982) grafika-sorozatát, Bálint Endre, Kondor Béla, Réti Zoltán, Farkas András műveit említhetjük meg. Azonban napjainkban is újabb és újabb alkotások születnek, ahogy az itt látható „Az ember tragédiája mai szemmel” című villámkiállítás alkotásai is szemléltetik ezt számunkra.
A Madách-illusztrációkat évek óta kutatja a Madách Irodalmi Társaság tagja, Varga Emőke, és a szimpóziumokon élvezetes előadásaival és számtalan tanulmányán keresztül megtanított nemcsak nézni, hanem látni is ezeket az illusztrációkat. Többek között a Kalitka és korona című könyvében is elemzi a szegedi kötődésű Kass János illusztrációit, aki három hete halt meg, 82 évesen. Kass János szerint a Tragédia kitűnő lehetőséget kínál arra, hogy rajta keresztül egy művész a saját koráról beszéljen. Valóban.
Ahogy a valamennyi itt kiállított alkotás is a saját koráról, korunkról is szól, korunk nézőpontjából, a kortárs művészet eszközeivel és formavilágán keresztül. Ugyanakkor valamennyi itt látható mű párhuzamba állítható a Tragédiával, referenciális viszonyt mutatva annak valamely szöveg-szegmentumával. Az itt kiállított alkotások a Tragédiától teljesen független is léteznek és ebben az értelemben nem illusztrációk, így létezésük kettős. Inspirációjukat tekintve szintén kettős forrásúak: van, amelyiket a Tragédia ihletett, van, amelyiket nem, de ihletettségének távoli forrása mégis találkozik a Tragédia genealógiájával. Valamint közös vonása e villámkiállításnak, hogy mindhárom alkotó autodidaktának és amatőrnek véli önmagát, igaz más-más módon, ahogy más-más módon kötődnek a Tragédiához is.

Wagner Edgár 1954-ben, Budapesten született. Tagja a Független Magyar Szalon Képzőművészeti Társaságnak. Tíz éve fest, először temperával, később olajjal. Több mint száz festményének alaptémái hagyományosak, mint a tájkép, városkép, csendélet, életkép, alakábrázolások. Aktjai a willendorfi vénusz nőiségét idézik fel napjaink nőalakjaiban. Portréfestészetére a realisztikus karakter-ábrázolás és az élettel-telítettség a jellemző. Ars poeticájából idézve: „Képeim segítségével szeretném megfogalmazni azokat a dolgokat, melyeket szóban nem tudok kifejezni. Benyomásaimat, érzelmeimet a vásznon rögzítem. Keresem önmagamat és keresem a harmóniát a való világban. A művész a legnagyobb természethűségű festményen is kevésbé magát az anyagi valóságot adja vissza, inkább csak azt a hatást szemlélteti, melyet az rá gyakorolt, így kiemeli annak bizonyos sajátságait, melyek vagy a formák, vagy a színek, vagy a világítás körébe esnek, más sajátságokat pedig, melyek iránt látása vagy gondolkodása kevésbé érzékeny, mellőz. Ezért mondjuk, hogy a festő, midőn a valóságot utánozza, ugyanakkor hozzá is tesz a valósághoz a saját felfogása szerint.”
Legutóbbi önálló kiállítása a „Tájképek bűvöletében” címmel volt látható a Kőbányai Ifjusági és Szabadidőközpontban, Budapesten, 2010. február 8-tól 21.-ig. A kiállításról készült TV riport és az ezt követő interjú látható a TV10 honlapján: http://www.centrumtv.hu/centrumtvvideo.php?vid=d910f85a6. Legutóbbi csoportos kiállítása a 2009. szeptember 6-tól 20-ig a Független Képzőművészeti Szalon Kiállításaaként a Mezőgazdasági Könyvtárban volt.
Az itt látható három olajfestményének mindegyike korunkat montírozza rá a Tragédiára. Értelmezésemben Az almakonzervgyári anziksz című kép egyrészt montázsszerűen és didaktikusan utal a Tragédia néhány mozzanatára. Másrészt egyértelműen megjeleníti a fogyasztói társadalom jellemzőit, veszélyeit és ezt erősíti fel az almakonzervgyári anziksz cím szellemessége, humora is. Anziksz: azaz képeslap, képeslapi üdvözlet: a festmény kompozíciója is követi e populáris műfajtípust. Másrészt az anziksz, azaz képeslapi üdvözlet mint üzenet megjelölés profanizálja az Úr alakját és figyelmeztető kézmozdulatát. A cím másik része: az almakonzervgyári jelző utalhat a tudás almájának, azaz magának a tudásnak, mint egy tőkeformának a nagyméretű, iparszerűen történő feldolgozására és fogyasztására. Éva és Ádám, mint e gyár munkavállalóiként vagy mint kiűzettetett munkanélküliként jelennek itt meg.
Éva egyiptomi álmának Hollywoodja című festmény egyrészt utal a Tragédiában vágyként megfogalmazott női és férfi egyenjogúságra Éva szövegbeli rabszolgalétével ellentétben, másrészt címében és díszletszerű kompozíciójában a hollywoodi álomgyárra. A Párizsi jelenet – a csapóra várva szellemes és kétértelmű címmel bíró festménye a Tragédia párizsi színének három elemét merevíti ki - az egyik őrt, Évát mint pórnőt és a guillotine-t - egy pillanatképet adva korunk egy elképzelt filmes zsánerjelenetéről, a csapóra várásról. Ebben a kontextusban a véres akciójelenetek felvevése előtti katona lámpalázas, a női szereplő pedig flegmatikusan várakozik.

Jéga Szabó László 1955-ben, Szegeden született. Mesterei a szegedi képzőművészek kiválóságai voltak, így Cs. Patay Mihály, Hemmert János, Szekfű János és Szőke Győző, akiknek a szabad-iskoláiban tanult 1968 és 1976 között. 2007-ben elnyerte Szeged Megyei Jogú Város Kulturális Alapjának alkotói díját. A Magyarságszolgálati Alapítvány képviselője, a Madách Irodalmi Társaság tagja. Többfajta műfajban alkot, itt kollázsaival és installációival ismerkedhetünk meg, melyek a posztmodern eredeti, játékosan intellektuális irányához kapcsolódnak. Erre utal ars poeticája is, hiszen Jéga Szabó László saját művészetét a ’szabad kapcsolatok és játékosság’ („FREE-CONTACT and PLAYFUL”) kulcsszavakkal jellemzi, mely a művészet médiumán belül a szabad kapcsolódások megtalálását és megteremtését jelenti: a szemléltetés és a gondolkodtatás élményének; a beszéltetés verbális élményének generálását, melyet alapvetően összeköt a játék és a játékosságra való invitálás.
Legutóbbi önálló kiállításai a Szegedi Petőfitelepi Művelődési Házban (2008. jan. 16-tól 31-ig) és a József Attila Közösségi Házban voltak (Zsombó, 2009.márc.18-ápr.10.) Legutóbbi (meghívásos) csoportos kiállításai: 2008. márc. 9. - ápr. 5. között az Alkossuk meg jövőképünket című kiállításon a kortárs művészet egyik központjában, a budapesti Vamdesign Centerben; 2009 márc. 22. - ápr.10. között a Tömörkény István Művelődési Házban, Szőregen és 2009.szept. 19. – okt. 28. között az orosházi Városháza Galériában a „KÉP-TÉR” képzőművész alkotócsoport tagjaként.
Legutóbb kiállított nagyméretű környezetvédelmi installációi:
- 2008. szeptember-december): „Tiszavirágzás” című installáció (Szeged, Cora Áruház)
- 2010. március 18. – ápr. 6. Energiák (META – AMORF – ÓZIS) című, EDF DÉMÁSZ megrendelésére készült installáció „Az energia útja - 115 éves a Szegedi Erőmű” című konferencián és kiállításon. (Szeged, Klauzál tér 9. EDF Galéria)
Jéga Szabó László az „Új Korszak”2008-2009 Hungary Vándorkiállítás elindítója, szervezője és törzsanyagának alkotója A Vándorkiállítás hét állomásból állt, melyeken - a törzsanyaggal, Jéga Szabó László 16 alkotásával együtt - 9 vándorművész 32 műalkotást állított ki, Szegeden, Budapesten, Kiskunhalason, Keszthelyen, Kecskeméten, Szegeden két helyszínen, 2008. január 16. és 2009. január 19. között. (A vándorkiállítás képanyaga és a megnyitók videoanyaga látható Jéga Szabó László honlapján: www.jegaleria.neobase.hu.) E vándorkiállítást körülbelül félezer látogató tekintette meg. A vendégkönyv bejegyzéseiről elemző tanulmány született: Máté Zsuzsanna: A befogadói reflexiókról címmel . Emellett további átfogó, ismertető tanulmányok olvashatunk művészetéről a Szeged című kulturális folyóiratban.
Jéga Szabó László 2009-ben új tárlatsorozatot indított el „Kettős fantázia” címmel, 2009. február 26-tól március 15-ig volt Hemmert János és Jéga Szabó László közös kiállítása, Szegedi Petőfitelepi Művelődési Házban. 2009 július 12.-19. között a "Tapintható művészet" című rendhagyó kiállítását rendezték meg, a szegedi Luther Ház-ban, a MEVISZ Vaktábor lakói részére.
Jéga Szabó László bekerült a 15 legeredetibb művész közé a világon, a 2010-es január 29-ei londoni szavazás alapján a New Art Originals és az ASAP 2009 évi kiválasztása alapján megrendezett "NAO Awards"-on. Ezzel egyhetes kiállítási lehetőséget nyert Londonban.
A XVI., a XVII. Madách-Szimpóziumokon, Kecskeméten mutattuk be először Madách-installációit, Az ember komédiáját és az Éva almáját. Itt látható először a „Te, Lucifer meg, egy gyűrű te is / Mindenségemben – működjél tovább…” című installációja. Mindhárom mű a Tragédia továbbgondolása. És mindhárom mű a posztmodern műfaj-keverő sajátosságait és szabad anyagfelhasználását mutatja, azaz nem egynemű anyagból tevődnek össze, hanem a legkülönbözőbbeket vegyíti. Ezek a műalkotások – szintén posztmodern sajátosságként – narratívak és így történet/ek mesélésére ösztönözhetik a szemlélődőt, emellett Madách Imre: Az ember tragédiája című klasszikus irodalmi műalkotással való kapcsolatok örömteli felfedezésére. Így a befogadó bevonódhat egy intellektuális - a különböző értelmezési lehetőségek – játékába, alapvetően egy plurális esztétikai magatartásba, melyben nemcsak kontemplatív, szemlélődő, hanem gondolkodó, felfedező és újrateremtő, továbbgondoló alkotótárssá is válhat.
Interpretálásomban Az ember komédiája című installáció a bibliai első emberpár történetének demitologizálására épít, az első emberpár, a vörös földből vétetett meztelen Ádám és Éva paradicsomon kívüli helyzetét jelenítve meg, egy lehetséges XVI. színként. Demitologizálás, hiszen szoros kapcsolatban van a bibliai történettel is, mégis újraformálja azt, korunk ördögi csábításaira is utalva - a fekete szellemalak mellől felbukkanó pénzérmékkel és technikai eszközökkel -, összekötve a mát a régmúlttal, a bibliai történetet a Tragédia utolsó színének gondolatiságával, az ördögi kísértés és az ember eltévelyedésének folytonosságát jelezve számunkra. Hasonló demitologizálás a DNS-spirál. A talapzatból, - meglátásom szerint - a földbolygó kaotikusságából kiemelkedő DNS-spirál és a bibliai első emberpár együttlevősége meghökkentő, hiszen egymás mellé illesztve látjuk a bibliai (mitológiai) teremtéstörténet emberpárját az evolúciós fejlődés emblémájával, a DNS-spirállal. Az installáció címe, Az ember komédiája egyértelműen utal Madách Az ember tragédiája drámai költeményére, így ez utóbbi ismerete megteremt/het egy olyan értelmezési kontextust is, mely éppen a Tragédiával való referenciális kapcsolatok révén, az installáció értelmezésének egy újabb lehetőségét kínálja. Ha az ember komédiájáról van szó, akkor nyilván Madách műve utáni fiktív állapotról, amikor Éva már hamarosan életet ad Káinnak, amikor a hátuk mögötti vad természet (melyet a bogáncs jelképez) még az Ő megmunkálásukra vár, amikor éppen visszatértek arra a színhelyre, arra a bizonyos sziklára, ahonnan Madách Ádámja öngyilkosságával akart véget vetni életének, így az emberiség létezésének. A szikla szélén üldögélnek, lábukat lógatva a mélybe, a semmibe. Az első emberpár, a születendő gyermek – valamennyien a lét, a létezés és a semmi határán. A gyermekét váró Éva meghitten Ádámhoz bújik, míg az első férfi fejtartása a hegytető végén megjelenő fekete szellemalakra, Luciferre irányul, melynek eltérő alakú szárnyai utalnak a legszebb angyalból lett ördög mivoltra és ezzel kezdetét veszi az ember komédiája, amely ma is tart. Ennek a komédiának a mozgatója az ördögi folytonos csábítás, melyet Madách Tragédiájának utolsó színében az Úr mintegy engedélyez: „Te, Lucifer meg, egy gyűrű te is / Mindenségemben – működjél tovább…”, mely egyben a Jéga Szabó László másik installációjának a címe is, mely ezt az ördögi működést részletezi, a júdási 30 ezüstpénztől kezdve napjainkig, az ördögtől való eszköztárat felvonultatva ezen a monumentális ördögi nyelven, mely a szemlélő felé irányulva egyszerre csábító, bekebelező és egyben félelmetes is. Az alkotó intuitív módon ezt érezte az ördögi csábítás mai, korunkra jellemző jelképtárának, az emberi lényegtől való elhajlásnak. Valószínűsíthető, hogy Jéga Szabó László nem gondolt Oswald Spengler jóslatára, aki 1911 és 1917 között írta meg a Nyugat alkonyát, melyben végiggondolta az utolsó, a ‘fausti’, európai kultúra ciklikus menetét a Karolingoktól napjainkig. A spengleri kultúra elméletben a XIX. század közepétől lassan és biztosan bekövetkezik a megtorpanás és hanyatlás, az eredetiséget hordozó belső alkotóerők fokozatos elapadása a filozófia, a művészetek és a tudományok területén, és – a mindezt látszólagosan ellensúlyozó – elképesztő fejlődés a technika és egy látszólagos jólét világában. Végül a Legyen birodalmát valaha meghódítani akaró, a mindentudásra törekvő európai ‘fausti ember’ – a spengleri jóslat szerint – a gép, így a technika és a pénz rabszolgájává, azaz valahai önmaga karikatúrájává válik. S e spengleri jóslatba foglalt mai vízió realizálódására is figyelmeztethet Jéga Szabó László szobor-installációja – értelmezésemben.
Jéga Szabó László Éva almája című installációjának alapja egy virtualitás háttérből (monitorból) kilépő valóságossá lévő kéz, mely mégis megmarad virtuálisnak a krómszíne révén. A női, kecsesen megformált kéz a tudás almáját nyújtja, mely ugyanúgy egyszerre tud lenni valóságos és virtuális is, mivel számítástechnikai alaplapok borítják. A kéz pedig egyszerre archaikus jellegű a mérete révén és aktuális is a krómszíne miatt. Többszörös az oszcilláció: mind a tudás almája, mind a monitorból kinyúló kéz esetében a valós világ - a virtuális világ és a valós tudás - virtuális tudás közötti átmenésekre épülve. Ez a virtuális tudást szimbolizáló alma egyrészt referenciális kapcsolatban van az Ószövetség Teremtés Könyvének Bűnbeesés történetével, melyben a kígyó csábításának lényege, hogy „olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.” Másrészt a Tragédia szövegével is erős referenciális kapcsolatba állítható az Éva almája, mint a tudás szimbóluma. A luciferi csábításból idézek:
„Avagy mi tesz nemesbbé tégedet? (…)
Igen, tán volna egy, a gondolat,
Mely öntudatlan szűdben dermedez,
Ez nagykorúvá tenne, önerődre
Bizván, hogy válassz jó és rossz között,
Hogy önmagad intézzed sorsodat,
S a gondviselettől felmentene.”
Tehát az önerő, a szabad választás jó és rossz között, az ember saját sorsának szabad irányítása jelenti Lucifer számára a tudást, ez adja a tudás almájának, Éva almájának az alapminőségét a Tragédiában. Ugyanakkor Ádám értelmezése e tudásról az, hogy: „Legyünk tudók, mint Isten”. Teljesülhet-e ennek a tudásnak a birtoklása? Csak akkor, ha Ádám a halhatatlanság fájának a gyümölcséből is szakított volna. Ez azonban nem történt meg, így ez az alapvetően ördögtől való tudás nem tehet istenhez hasonlatossá, ez a tudás nem tudja megalapozni az ember sorsának szabad irányítását, a szabad akaratot. Jéga Szabó László Éva almája ezt az interpretálási lehetőséget is hordozza korunk mindennapi eszközére rávetítve: a stilizált monitorból kinyúló archaikus női kéz almája a virtuális világ által nyújtott tudást szimbolizálja, mely csábító, valódi tudást ígérő, de mégis virtuális és ördögtől valóként is értelmezhető, ha nem megfelelően, a maga határain belül, és ha nem eszközként használjuk.

Végül néhány mondatban a harmadik kiállítóról, azaz magamról, az egyszerűség kedvéért, harmadik személyben. Dr. habil. Máté Zsuzsanna, esztéta, főiskolai tanár a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán, a Felnőttképzési Intézetben oktat. 1990-ben doktorált, 1996-ban kandidált az MTA-nál művészetfilozófiai témákban és 2006-ban habilitált a Debreceni Egyetemen irodalomesztétikából. Tudományos és elméleti szinten húsz éve foglalkozik művészetfilozófiával, esztétikatörténettel, irodalomesztétikával és befogadás-esztétikával. E témakörökben 5 önálló könyve, egy társszerzős könyve és 96 tanulmánya jelent meg valamint több mint félszáz alkalommal adott elő hazai és nemzetközi konferenciákon. Művészetfilozófiai, esztétikai, irodalomesztétikai munkásságát a Révai Új Lexikona XIV. kötete (Babits Kiadó, Szekszárd, 2004. 251. oldal) is jegyzi. A Madách Irodalmi Társaság tagja, 2010-ben Madách-díjat kapott. Az elmúlt három évben nemcsak művészeti írásokat ír és 16 alkalommal tartott kiállítás-megnyitót, hanem maga is átéli a művészi jellegű alkotási folyamatot, köszönhetően inspirálójának, Jéga Szabó Lászlónak.
Máté Zsuzsa kísérletező, természetesen autodidakta és amatőr alkotónak, „kép-gondoló”-nak véli magát. Máté Zsuzsa úgy véli, hogy "bármilyen alkotófolyamat, legyen az tudományos vagy művészi jellegű, egy könyv megírása vagy egy festmény megszületése - maga a Teremtés folyamata, amely kimozdítja az embert a mindennapokból, egy különleges, szinte időntúli állapotba helyezi, ahol megszűnik minden és semmi más nem létezik, csak maga a létrehozás folyamata és öröme. Így bármilyen alkotás megvalósulása – egy ajándék a léleknek. Számomra az alkotás folyamata egyrészről egy igen intenzív, érzelmi és hangulati állapot, másrészről hangsúlyozottan értelemkereső és értelemtaláló folyamat. Végül mérhetetlen örömérzettel tölt el az, amikor az alkotásomban megjelenítődik és egyben kifejezésre jut a Gondolat és az a szemlélőben értelemadó hatással bír és esztétikai élménnyel párosul .” Egyrészt a filozófiai tartalmú gondolatnak a képi megjelenítésére törekszik, másrészt alkotásai az ember transzcendenciára irányultságát immanens módon jelenítik meg, ahogy például a Fohász című olajfestménye (50X60). Ez utóbbi olajfestmény fotómásolata megjelent Central European Time (C.E.T.) XIV. évfolyam 113., 2008. novemberi, Ország és Irodalom számának hátlapján. Ha referenciális kapcsolatot keresünk a Tragédia valamely szövegrészével, a XII. színből Ádám utolsó megszólalását idézhetem, a szín szöveg-kontextusából kiszakítva és a Fohász festmény mellé állítva:
„Szellembeszéd ez, mely nemesb körökbül
Felénk rebeg, mint édes zöngemény,
Tanúja, hogy lelkünk vele rokon,
S megvetjük e földnek hitvány porát
Keresve útat a magasb körökbe.”
Ennek az útkeresésnek egy lehetséges formája az ember fohászkodása.
Bár önállóan is létező alkotás, de hasonlóan felállítható szöveg és kép egymásra-vonatkoztatottsága „A Föld Szelleme” című olajfestmény esetében is, mégpedig a Föld Szellemének, Ádámhoz és Ádámról, az Emberről és annak életteréről szóló szavával:
„Te ismersz már, a földnek szellemét,
Csak én lélegzem benned, tudhatod.
Itt a sorompó, eddig tart hatalmam,
Térj vissza, élsz, - hágd át, megsemmisülsz
Mint ázalag féreg, mely csöpp vizében
Fickándozik. – E csepp a föld Neked.”
Máté Zsuzsa a szegedi KÉP-TÉR alkotócsoport tagja, melynek közös kiállításán, az orosházi Városházi Galériában 2009. szeptember 19. és október 28. között volt először látható Kezdet és Vég című tűzzománca, mely az alfa és omega emblémáját az egyiptomi, a görög és keresztény kultúrkört is jelképezve egy többezer éves hagyományt megidéző egésszé formált. A Tragédia szövegétől függetlenül is létezik ez az alkotás, de referenciális viszonyt is találhatunk a Tragédia szövegével, Lucifernek az utolsó színben elhangzó mondatával: „Hiszen minden perc nem vég és kezdet is?”

S mivel minden perc az, így e megnyitó percei is, így abban a reményben zárom mondataim és egyben nyitom meg e kiállítást, hogy e villámkiállítás alkotói Önök számára is inspiratív módon továbbgondolták a Tragédia általuk szubjektív módon értelmezett és korunkra rávetített szellemiségét.